Ma 2017. november 21. kedd, Olivér napja van.


 
 
 
 
 
 
 
 



Napi hírek, események
[2016-04-01] „Itt alkotni, teremteni kell” c. pályázat

2016. szeptember 21-én lesz 225 éve annak, hogy Széchenyi István gróf megszületett. Ez az évforduló lehetőséget ad arra, hogy ismerkedhessünk, elmélyülhessünk egy olyan magyar gondolkodó, politikus, tenni akaró és tudó főnemes életművében, vagy annak egyes részleteiben, aki maradandót, máig ható és látható életművet alkotott és hagyott ránk. Egy eszmeiséget, amiben központi szerepet játszott a haza szeretete, a kitartás, az erkölcsök tisztelete. Ezeket az elveket vallotta és követte, és ezek máig sem veszítették érvényüket.
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn." A múlt ismerete nélkülözhetetlen, ismernünk és becsülnünk kell múltunkat. Tanuljunk Széchenyi Istvántól, hiszen írásai, alkotásai a mának is szólnak.
E célok alapján hirdeti meg egyesületünk az „Itt alkotni, teremteni kell" című pályázatot a következő témákban:
1. Széchenyi István utolsó alkotása, a nagycenki Szent István Plébániatemplom
2. Hársfasor, Széchenyi Béla és felesége síremléke
3. Széchenyi öröksége

Kategóriák:
• írásmű (szépirodalom, tanulmány)
• képzőművészet (technikai megkötés nélkül)
• fotó (papír alapon, 21*30-as méretben, maximum 5 fotó/pályázó)

Korcsoportok:
• 6 - 12 évesek
• 13 -18 évesek
• felnőttek

A pályamunkákat postán vagy személyesen kérjük eljuttatni a következő címre:
• Friends of Europe Nagycenk Egyesület
9485 Nagycenk, Dózsa krt. 16.
• Nagycenk Nagyközség Önkormányzata,
9485 Nagycenk, Gyár u. 2. (kapcsolattartó Lukácsné Kolonits Zsuzsanna)

Az alkotás címét, a szerző nevét és elérhetőségét minden esetben kérjük csatolni!
Beérkezési határidő: 2016. április 15.

A pályázat zárása és eredményhirdetés: 2016. május 14.
Helyszín: Alkotóház Nagycenk, Kiscenki u.

Minden kategóriában I., II., III. és külön díjat osztunk.
A beérkezett munkákból 2016. május 14-én kiállítás nyílik a nagycenki Alkotóházban.

A pályázók a pályázatok beadásával egyúttal hozzájárulnak, hogy a pályázatra érkezett alkotásaikat a Friends of Europe Nagycenk Egyesület a későbbiekben szabadon felhasználja. 

Friends of Europe Nagycenk Egyesület

Közelgő programjaink:
Idősek napja
2017-11-24
SZM bál
2017-11-25
Falumikulás
2017-12-06
Adventi játszóház
2017-12-09
Hűség napi megemlékezés, év végi köszöntés
2017-12-14
X. Adventi vásár
2017-12-16
Falukarácsony és Karácsonyi koccintás
2017-12-21
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
További kiemelt bannerek >
 
Nagycenk Nagyközség
Önkormányzata

9485 Nagycenk, Gyár u. 2.
Tel: +36 99 360-012
E-mail:
titkarsag@nagycenk.hu

Felelős kiadó:
Nagycenk Önkormányzata

Felelős személy:
Csorba János polgármester

Grafikai terv és programozás:
Bognár Tamás
webmaster@nagycenk.hu

© Nagycenk Nagyközség
Önkormányzata, 2017
NAGYCENKIEKNEK
Hírek, tájékoztatók
Községháza
Intézmények
Nagycenk múltja és jelene
VENDÉGEINKNEK
Nagycenkről
A környék
Szállás, vendéglátás
Tudnivalók
Séta Nagycenken
ÜGYINTÉZÉS, HIVATALI ÜGYEK
Polgármesteri hivatal
Dokumentumtár
Pályázatok, hirdetmények
Gazdálkodási adatok