Ma 2017. november 20. hétfõ, Jolán napja van.


 
 
 
 
 
 
 
 



Napi hírek, események
[2010-09-06] Aktuális információk
" A történelmi Magyarország fiataljainak találkozója

"Fogjuk meg egymás kezét!" elnevezéssel hívta életre Dr. Szilágyi László azt az ötnapos találkozót Sopronban, amelynek során az egykori Magyarország elcsatolt területeirõl érkeztek gyermekek és kísérõik. A színes programok között volt hajókázás, ismerkedés Sopronnal és a környékbeli nevezetességekkel, történelmi témájú filmvetítés, stb. A szombati nap során Nagycenkre érkeztek a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági vendégek. Többek között megismerkedtek a Széchenyi Emlékkiállítással, és a Kisvasúttal is. A Széchenyi szobornál Henczel Szabolcs plébános és Ivánkovics Ottó polgármester közösen köszöntötték a határon túli delegációt, majd Kocsis Sándor kalauzolta õket a Széchenyi Mauzóleumban. A csángóföldi Klézse település diákjai egy sálat hagytak emlékül Gróf Széchenyi István iránti tiszteletük jeléül.



Dr. Szilágyi László (a kép bal oldalán látható, fekete, csángó-kalapban), a Pannónia Med Hotel vezetõje -mint ötletgazda és a szeptember 2-5 közötti rendezvény mecénása - köszönetét fejezte ki a közremûködõknek.

Esõvíz elvezetõk karbantartása

Az elmúlt napokban - az utóbbi idõszak esõs idõjárása okán - karbantartási munkálatokra került sor a Vám utcában és a Gyár utcában is. Elõbbi helyszínen Dandóczi László alkalmi munkavállaló kitisztította az összes csatornalefolyót
hisz a rácsok alatt összegyûlt hordalék néhol már teljesen elzárta az esõvíz útját. Fõleg a platánfák alatt volt ez tapasztalható, ahol a fákról lehulló termés és falevél okozta a legnagyobb problémát.
A Gyár utca 10. szám elõtti szakaszon, a járda és az útpadka között fedett csatornarendszer került kiépítésre évtizedekkel ezelõtt. Az idõ során a csatornanyílás rácsozata úgy eltelítõdött hordalékkal és egyéb anyagokkal, hogy az már nem is volt látható. A szemközt lakó Tölgyes János emlékezett a csatorna-fedrács körülbelüli helyére, így azt kiásta.
Mivel a rács szintje legalább 30 cm-re lejjebb van, mint a padka és a járda mostani magassága, ezért egy illesztõ tag beépítésére került sor a napokban, így a régi csatorna-nyílás visszanyerte régi funkcióját.
Ennek köszönhetõen komolyabb esõzés esetén - ami nem kizárt az utóbbi hetek idõjárását nézve - eggyel több esõelnyelõ áll rendelkezésre a csapadék elvezetéséhez a Gyár utcában. Tölgyes Jánosnak külön köszönöm a fáradozását.




Horváth Jánosné 30 éves jubileuma

Horváth Jánosné Jutka tanító néni 1980-ban kezdte nagycenki tanítói pályafutását. Ez alkalomból Hüse Gabriella iskolaigazgató asszony köszöntötte a Tantestülettel közösen az ünnepelte, és adta át számára a jubileumi jutalmat.



A kerek évfordulóhoz a fenntartó Nagycenki Önkormányzat nevében szívbõl gratulálok, és tanítói pályafutásához további sok sikert kívánok!

Ivánkovics Ottó
Nagycenk polgármestere"
Közelgő programjaink:
Idősek napja
2017-11-24
SZM bál
2017-11-25
Falumikulás
2017-12-06
Adventi játszóház
2017-12-09
Hűség napi megemlékezés, év végi köszöntés
2017-12-14
X. Adventi vásár
2017-12-16
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
További kiemelt bannerek >
 
Nagycenk Nagyközség
Önkormányzata

9485 Nagycenk, Gyár u. 2.
Tel: +36 99 360-012
E-mail:
titkarsag@nagycenk.hu

Felelős kiadó:
Nagycenk Önkormányzata

Felelős személy:
Csorba János polgármester

Grafikai terv és programozás:
Bognár Tamás
webmaster@nagycenk.hu

© Nagycenk Nagyközség
Önkormányzata, 2017
NAGYCENKIEKNEK
Hírek, tájékoztatók
Községháza
Intézmények
Nagycenk múltja és jelene
VENDÉGEINKNEK
Nagycenkről
A környék
Szállás, vendéglátás
Tudnivalók
Séta Nagycenken
ÜGYINTÉZÉS, HIVATALI ÜGYEK
Polgármesteri hivatal
Dokumentumtár
Pályázatok, hirdetmények
Gazdálkodási adatok