Ma 2018. október 18. csütörtök, Lukács napja van.

 
 
 
 
 
 
 
 





Napi hírek, események
[2010-04-19] HETI EGYHÁZI HÍREK (2010/14)
Megválasztása óta eltelt öt esztendõ alatti mûködésével tanúságot tett arról, hogy mint „Isten szolgáinak szolgája” valóban az élet minden területén azon fáradozik, hogy az Örök Fõpap, Jézus tanítását kövessék, „aki számunkra az Út, az Igazság és az Élet”. Felemelõ élmény volt számunkra, hogy az elmúlt évben láthattuk Õt Rómában az audiencián és külön köszöntött bennünket nagycenkieket! Isten sokáig éltesse!

Jövõ vasárnap, április 25-e, a papi hivatások világnapja. Nagyon aktuális az Úr Jézus szava, amit az apostolaihoz intézett: „Az aratni való sok, a munkás pedig kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába.” Jézusnak ezekre a szavaira gondolva vegyük komolyan a papi hivatásokért való imádságot és támogassuk azokat akik szívükben meghívást éreznek a szent szolgálatra.

Jövõ szombaton, április 24-én délután ¼ 6 órára a szentmise elõtt szeretettel várom mindazokat a plébániára, akik szeretnének idén a Szentföldi zarándoklaton részt venni. A zarándoklat ideje: 2010. október 24. - 31.
Szeretettel hívok minden érdeklõdõt!

Isten áldását kívánom mindnyájatok, családi életére és jövõ heti munkájára!

Plébánosotok: Henczel Szabolcs
Telefon: 06-20-3646-355
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
További kiemelt bannerek >
 
Nagycenk Nagyközség
Önkormányzata

9485 Nagycenk, Gyár u. 2.
Tel: +36 99 360-012
E-mail:
titkarsag@nagycenk.hu

Felelős kiadó:
Nagycenk Önkormányzata

Felelős személy:
Csorba János polgármester

Grafikai terv és programozás:
Bognár Tamás
webmaster@nagycenk.hu

© Nagycenk Nagyközség
Önkormányzata, 2018
NAGYCENKIEKNEK
Hírek, tájékoztatók
Községháza
Intézmények
Nagycenk múltja és jelene
VENDÉGEINKNEK
Nagycenkről
A környék
Szállás, vendéglátás
Tudnivalók
Séta Nagycenken
ÜGYINTÉZÉS, HIVATALI ÜGYEK
Polgármesteri hivatal
Dokumentumtár
Pályázatok, hirdetmények
Gazdálkodási adatok