Projekt leírás
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2012-ban elhatározta, hogy a Polgármesteri Hivatal előtti közösségi parkot és környezetét rendezettebbé, átláthatóbbá, használhatóbbá teszi.
A felújításhoz, az Önkormányzat 2012.11.29-én pályázatot nyújtott be a 102/2012. (X.1.) VM rendelet alapján falumegújításra és –fejlesztésre LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től
igénybe vehető támogatások jogcímen. A támogatási kérelemnek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2013.10.22-én adott helyt.
A koncepció
Az Önkormányzat vezetői számára fontos volt a terület átláthatósága, egységes szerkezetének hangsúlyozása, új funkcióval történő megtöltése, mely kívánalmak a tér felújítási tervének készítésénél is jelentős elvárások voltak.

Összességében a községi tér a beruházást megelőzően is rendezett képet mutatott, felújítása mégis rendkívül időszerűvé vált. A meglévő támfalak repedezettek voltak, nem volt elég ülőhely. A teret alig használták, az egykor szórt burkolattal kialakított "sétaút” teljesen kitaposott állapotú volt. A tér
járdaszint feletti felületét, egy a helyi mesterségeket bemutató emlékoszlop; pad, hulladékgyűjtő és villanyoszlop tarkította, vegyes összetételű növények környezetében.

A fejlesztések központjában a fenti hiányosságok megszüntetése áll egy olyan igényes közterület létrehozásával, mely lehet találkozási pont, gyülekező hely, de egyben lehetőséget is biztosít a kikapcsolódásra mind a helyieknek, mind az ide látogatóknak egyaránt. A célokat a park járdaszintre történő süllyesztésével; a meglévő támfalak elbontásával; a fa és növény állomány áthelyezésével,
egységesítésével; a villanyoszlop térszint alá süllyesztésével kívántuk elérni. A tervezett park, így már akadálymentesen megközelíthetővé vált, sőt az újra kialakítandó kettéágazó és kiszélesedő sétány révén, a parkon történő átjárás is újra megoldottá vált. A helyi mesterségeket bemutató iparosfa, a hagyományokat és a múltat tisztelve a tér ÉNY-i sarkában kapott központi szerepet, lehetővé téve a parkot feltáró térköves sétaút kialakítását, melynek mentén 5 db pad, 3 db hulladékgyűjtő került kihelyezésre. Az iparosfa mellett a tér központi elemeként egy ivókút, csobogó továbbá a település nevezetességeit prezentáló képzőművészeti alkotás jelent meg. Az előzetes koncepciónak
megfelelően a tér, a nagyközönség számára történő átadását követően adna helyet, a községi karácsonyfa felállításának is.

A beruházás tervezésekor fontos szempont volt a teret kiszolgáló parkoló rekonstrukciója is, tekintettel arra, hogy a park közelében megállni, csak az Önkormányzat előtti, a közösség által természetes használat folytán kialakított parkolóban volt lehetséges. A parkoló felülete - a parkéhoz hasonlóan- a nagyarányú használatnak köszönhetően jelentősen elkopott, járdalapjai megsüllyedtek, összetöredeztek, így ennek az objektumnak a fejlesztése is ugyancsak időszerű volt. Az elodázhatatlan rekonstrukció során az idő közben önálló helyrajzi számot kapott területen, a beton térkő burkolat kialakításával, a szegélyek cseréjével 13 parkolóhely került kialakítása.

Önálló területként, a lakossági igényeknek eleget téve, a benyújtott pályázat, az egyetlen helyi sportolásra kialakított terület fejlesztését is magában foglalta. A sporttelepen a beruházás keretében közcélú feladatokat ellátó, füves sportpálya mellé mobil lelátó került felállítása.
2017. szept.
H K Sz Cs P Sz V




1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30